Dinamikus fejlődést ígér a Fidesz-KDNP XV. kerületi polgármesterjelöltje

Forrás: MTI

A fejlesztések folytatását tűzte ki célul Pintér Gábor, a Fidesz-KDNP XV. kerületi polgármesterjelöltje. László Tamás jelenlegi polgármester, a Fidesz választókerületi elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón mutatta be a kormánypárti jelöltet. Azt mondta: egységes, tettre kész, a korábbi időszak munkáját folytatni kívánó társaság állt fel, a jogász, közgazdász végzettségű Pintér Gábort pedig olyan emberként jellemezte, aki sok csatát vívott, és képes folytatni a kerület dinamikus fejlesztését.

A fideszes politikus harcos és izgalmas időszakként beszélt a most záruló önkormányzati ciklusról, megjegyezve: szakítottak a korábbi időszakkal, s az elmúlt négy évben tízszer annyi fejlesztést hajtottak végre, mint az azt megelőző ciklusban. Kiemelte, hogy az állami adósságkonszolidáció segítette a kerületet, és a külső források bevonásában is élen jártak, mintegy négymilliárd forint értékű beruházást valósítottak meg.

A leköszönő polgármester személyes terveiről szólva jelezte: jelenléte töretlen lesz a városrészben, és lobbitevékenységet kíván folytatni az Országgyűlésben a kerületért.

Pintér Gábor arról beszélt, hogy az elmúlt négy év munkája megalapozta a fő programpontokat, s azokat kell folytatni. Mint mondta, a tervek szerint ősszel elhelyezik egy új orvosi rendelő alapkövét, és folytatódik a közintézmények korszerűsítése is. Arról is beszámolt, hogy egy új múzeum megépítését tervezik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!