Diverzifikálni kell a magyar exportot

Forrás: MTI

Külgazdasági prioritásnak nevezte a magyar export diverzifikálását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kerox Kft. új, sóskúti gyárának ünnepélyes átadásán kedden. A tevékenységét alapvetően exportra alapozó, az egykaros csaptelepek belső keverőegységét, a kartust gyártó Kerox üzemátadóján a miniszter azt mondta, szükség van a diverzifikációra az exportáló vállalatokat és a célországokat tekintve is. A hazai export döntő többségét az itt termelő multinacionális vállalatok adják, ugyanakkor a kiegyensúlyozott külgazdasági szerkezet érdekében jelentős mértékben növelni kell azon magyar vállalatok arányát és teljesítményét, amelyek  képesek a külpiacokon is helytállni – hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy a magyar tulajdonú magyar vállalatok szerepének és arányának növelése nélkül a rendszer féloldalas lesz. Ezért is célozta meg a kormány, hogy a jelenlegi 2500-3000-ről 12 ezerre emelkedjen az ilyen kkv-k száma – jegyezte meg.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!