A DK egy éve még eltörölte volna a minimálbért

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a Demokratikus Koalíció (DK) egy éve még eltörölte volna a kötelező minimálbért, most pedig fokozatos minimálbér-emelést követel a kormánytól.

A DK korábban azt közölte, hogy az alacsony magyar fizetés a kivándorlás elsőszámú oka, az ellenzéki párt ezért azt javasolja, hogy évek alatt, fokozatosan, legalább addig emeljék a minimálbért, amíg annak nettója eléri a létminimum szintjét.

A Fidesz-frakció közleményében úgy reagált, a DK tavalyi választási programjában azt követelte, hogy az állam vonuljon vissza a minimálbér megállapításától, bízza a béralkut a szociális partnerekre, és a szabad munkaerőpiacon is törvényesen lehessen a jelenlegi minimálbérnél alacsonyabb bérért foglalkoztatni.  A Fidesz ezzel szemben azt a gazdaságpolitikát képviseli, hogy ha erősebb a gazdaság, akkor azt béremelésekre és a munkavállalók javára is kell fordítani. Az erősebb gazdaság magasabb minimálbért enged meg – írták.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!