Dőlnek a lakáshitelek!

Forrás: hirado.hu, Magyar Nemzet<br />

Petícióban kéri a magáncsőd megszavazását a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete – írja a Magyar Nemzet. Az erről szóló dokumentumot a szervezet eljuttatta a miniszterelnöknek, a bankszövetségnek és a versenyhivatalnak.

A bedőlt lakáshitelek miatt január óta több lakást kellett elárverezni, mint tavaly egész évben. Kásler Árpád, a szervezet elnöke a lapnak elmondta: jelenleg 300-400 ezer ember nem tudja kigazdálkodni a törlesztőrészletet, sokaknak pedig az alapvető élelmiszerekre sincs pénze a törlesztés után.

Vannak olyanok is, akik meglátták a pénzszerzési lehetőséget a bedőlő lakáshitelekben, ezért sorra nyílnak a fizetésképtelen ügyfelek lakásainak eladásával foglalkozó cégek – nyilatkozta  Orbán Róbert, az Árverezőház Zrt. vezérigazgatója.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!