Donald Trump várja a közös munkát Orbán Viktorral és Magyarországgal

Donald Trump megválasztott amerikai elnök Orbán Viktorral folytatott telefonbeszélgetése során köszönetét fejezte ki az amerikai magyarok támogatásáért, és elmondta azt is, hogy mindig is nagy tisztelője volt Magyarországnak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy pénteki, budapesti rendezvényen újságírói kérdésre válaszolva.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón beszél Orbán Viktor miniszterelnök washingtoni meghívásáról Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2016. november 25-én. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

A külügyminiszter a ThyssenKrupp Presta Hungary Kft-vel aláírt stratégiai partnerségi megállapodás után kérdésre válaszolva beszélt Orbán Viktor és Donald Trump szerdai telefonbeszélgetésének részleteiről.

A külügyminiszter ismertetése szerint Donald Trump azzal kezdte a beszélgetést, hogy megköszönte Orbán Viktornak az amerikai magyar közösség támogatását. Jelezte, nagyon sokat jelentett számára, hogy az amerikai magyarok nagy számban álltak mellé és ennek komoly jelentősége volt a győzelmében is.

„I'm a big fan of Hungary" – Szijjártó Péter elmondása szerint az Egyesült Államok megválasztott elnöke a telefonbeszélgetés során szó szerint így fejezte ki, hogy mindig is nagy tisztelője volt Magyarországnak.


A külügyminiszter hozzátette: Donald Trump elmondta azt is, hogy respektálja a magyar miniszterelnök, Magyarország és a magyar gazdaság teljesítményét, valamint arról is beszélt, hogy izgalmas idők jönnek most a világban, ezért érdeklődéssel és várakozással tekint a közös munka elé a magyar miniszterelnökkel és Magyarországgal. Szijjártó Péter megerősítette, hogy Donald Trump találkozóra hívta a magyar miniszterelnököt, amelynek konkrét időpontjáról és részleteiről szóló egyeztetést az új elnök januári hivatalba lépése után kezdődhet meg.

Szijjártó Péter szerint a telefonbeszélgetésből világosan kiderült, hogy két olyan politikusról van szó, akik egészen újfajta megközelítéssel állnak a világ kihívásai elé. Úgy vélte: az az új típusú megközelítés figyelhető meg Donald Trump kampányban elmondott beszédeiből, illetve gazdaságpolitikára és külpolitikára vonatkozó terveiből, mint amilyen új típusú megoldásokkal Magyarország nem csak túlélt 2010-ben, hanem a „megoldás részévé vált Európában és a világban is".

Úgy vélte: a telefonbeszélgetés megerősítette, hogy Magyarország és Európa számára is kedvező választói döntés született az Egyesült Államokban. Magyarország számára jó hír, hogy végül Donald Trump nyerte el az amerikai emberek bizalmát – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!