Drámai jóslatok a gyáriparos találkozón

Forrás: hvg.hu

Hiteltelen a kormány – ebben Hamecz István, Heim Péter és Vértes András is egyetértett a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által szervezett találkozón. Az adósságválság kezelésének módját, a gödörből történő kijutás esélyeit már különbözőképpen látják.

Heim Péter, az Aegon Alapkezelő vezérigazgatója radikális lépéseket javasolt, ellenkező esetre az államcsőd veszélyét vetítette elő. Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint túl pesszimistán látjuk a helyzetet, hisz a világ más országai is hasonló bajban vannak. Hamecz István, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója szerint ahhoz, hogy az adósság csökkenhessen, a gazdasági növekedést 4 százalékra kellene növelni, ami hiteles vezetőkkel kivezethetné az országot a válságból. Vértes András és Heim Péter egyetértett azzal, amit Warren Buffet, a legsikeresebbnek tartott amerikai befektető mondott a minap: hogy a kormányoknak választaniuk kell a depresszió és az infláció között.

Heim Péter szerint, ha a jelenlegi adósságdinamika folytatódik, akkor 15 százalékra megy fel a reálkamat, márpedig a vezérigazgató szerint ez egyenlő az államcsőddel. Heim ironikusan azzal biztatta a hallgatóságot, hogy a mai tendencia folytatódása esetén húsz év múlva a GDP 1500 százaléka lesz az adósságszint. Az Aegon Alapkezelő vezérigazgatója szerint ezt azonban nem reális elképzelés, hiszen 120 százalékos adósságszintnél már bekövetkezne az államcsőd. Magyarországnak az a szerencséje, hogy az Európai Unió tagja, mert ilyen mutatókkal különben már működésképtelenné vált volna, például rég 12-13 százalékra szaladtak volna el a reálkamatok.

A HVG írása itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!