Draskovics magyarázza a magyarázhatatlant

Forrás: hirtv.hu

A kormányülés előtt még kitért a válaszadás elől, utána viszont már magyarázta szerepét Draskovics Tibor a Hír Televízió elleni lejáratási ügyben.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter azt állítja: a nyomozás szempontjából tartotta fontosnak tájékoztatni a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóját Veres János és a Hír Televízió viszonyáról. Elmondása szerint ugyanis a rendőrségnek tudnia kellett arról, hogy volt egy „haragosi viszony” egyes hírTV-s riporterek és a miniszter között. Hozzátette: nem azért szólt, hogy Veres különleges elbánást kapjon az ügyben. A politikus azt is hangoztatta: minden birtokában lévő adatot átadott Petőfi Attilának.

Korábban a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatójának tanúvallomásából az derült ki, hogy Draskovics Verestől szerzett tudomást a sajtóban drogügyként elhíresült esetről és arról, hogy valakinek megérne másfél millió forintot az újságírók lejáratása. A dokumentumok szerint a rendészeti miniszter ezután egy lezárt borítékot küldött a nyomozó iroda vezetőjének, amelyben egy kézzel írott cetlin a riporterek és a Hír Televízió neve szerepelt, az akciót kitervelő – egyébként büntetett előéletű – Baráth Miklósról viszont nem tett említést Draskovics.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!