Forrás: Magyar Kurír
A Pázmaneum Társulás Mindszenty József születésének 120. évfordulója alkalmából február 24-én és 27-én Dunaszerdahelyen és Bakán is megemlékezést tartott, a Mindszenty-évhez kapcsolódva. A megemlékezések március 29-én folytatódnak Komáromban.
A csallóközi Dunaszerdahely városában is megemlékezést tartottak a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjához kötődve a város polgárai. A megemlékezésre, amely kapcsolódott a meghirdetett Mindszenty-emlékévhez is, a Pázmaneum Társulás és a Városi Művelődési Központ szervezésében került sor. Esterházy János Fő utcai emléktáblájánál gyertyát gyújtottak a jelenlevők a kommunizmus áldozatának és mindazok emlékére, akik üldöztetést szenvedtek.
A Vermes-villában folytatódott tovább az emlékest, ahol Karaffa Attila a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke köszöntötte a jelenlevőket. Beszédében hangsúlyozta az emléknap fontosságát, az emlékezést azokra a rémtettekre, amelyet a kommunista rendszer kiszolgálói hajtottak végre az ártatlanokon. Különösen kiemelte Esterházy János és Mindszenty József hercegprímás szerepét, akik példaképek a magyarság számára. Az est Koltay Gábor: Mindszenty – A fehér vértanú c. filmjének a vetítésével folytatódott.
Legközelebb március 29-én, a komáromi Szent András plébániatemplomban emlékeznek meg a Felvidéken a Pázmaneum által hirdetett Mindszenty-emlékév kapcsán Mindszenty József születésének 120. évfordulójáról.
Az ünnepélyes program Karaffa János lelkiatya, a Pázmaneum védnök-elnökének köszöntőjével kezdődik 17 órakor, majd bemutatják az Állok Istenért, Egyházért, Hazáért c. monodrámát Boráros Imre színművész főszereplésével. Közreműködik még Petrás Anna és Tarics Péter.