Egy év alatt nem lehet mélygarázst építeni a Kossuth téren

Forrás: MTI

Nem ismert olyan építési technológia, amellyel egy év alatt be lehetne fejezni a fővárosi Kossuth térre tervezett mélygarázs kivitelezését a területrendezéssel együtt – jelentette ki Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere sajtótájékoztatóján.

A polgármester emlékeztetett arra, hogy Magyarország tölti be az unió soros elnöki pozícióját 2011 január elsejétől fél évig, a Kossuth tér ezért kiemelt fontosságú terület lesz. Államfők, kormányfők, delegációk érkeznek majd, és ha nem sikerül addig befejezni a mélygarázs építését, akkor egy gödör lesz a téren és „nem lenne jó dolog, ha José Manuel Barrosónak, az állam- és kormányfőknek gumicsizmában kéne vonulniuk” – hangsúlyozta. Ennek Magyarország presztízsére nézve beláthatatlan következményei lennének – fűzte hozzá.
    
Szerinte a Parking Kft. által vállalt egy éves kivitelezés irreális, ezért arra kéri a Fővárosi Önkormányzatot, hogy csak olyan projekteket indítsanak el az V. kerületben, amelyek biztonsággal befejeződnek 2011 januárjáig.
    
Rogán Antal a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta azt is: nyitott minden tárgyalásra, de ha a Parking Kft. nem tudja meggyőzni őket arról, hogy egy év alatt befejeződik a munka, akkor az önkormányzat, mint ügyfél meg fogja támadni a kiadott építési engedélyt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!