Egy hete maradt az MDF-nek

Forrás: inforadio.hu

Egy hete maradt az MDF-nek arra, hogy politikusai begyűjtsék a képviselő-jelöltté váláshoz szükséges 750 érvényes ajánlószelvényt. A Fórum ezzel gondban van Budapesten, márpedig, ha a fővárosban nem tudnak területi listát állítani, szakértők szerint a  párt 20 év után kieshet a Parlamentből.

Az előző választásoknál az MDF mindig meglepetést tudott okozni azzal, hogy átlépte a mandátumszerzéshez szükséges öt százalékos küszöböt. A párt politikusai most is ebben bíznak, azonban erre rajtuk és támogatóikon kívül már senki nem venne mérget.

A tiltások ellenére ugyanis továbbra sem szűntek meg a Fórumon belüli kibeszélések és botrányok. Nem túl jó jel, hogy négy héttel a választások első fordulója előtt az MDF támogatottsága egy-kétszázalékon áll, ráadásul a potenciális, azaz a maximálisan elérhető szavazóik száma sem éri el a bejutási küszöböt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!