Forrás: MTI
Egyelőre nem rendez békemenetet a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a nemzeti szuverenitás védelmében, mert az Egyesült Államok és Magyarország közötti nézeteltérések elsősorban diplomáciai úton rendezhetőek – jelentette ki Fricz Tamás, a CÖF alapítója budapesti sajtótájékoztatóján.
A békemenet, ami egyfajta végső megoldás, most kontraproduktív lenne, azt a látszatot keltené, hogy nekirontanak Magyarország szövetségesének, az Egyesült Államoknak - közölte a politológus.
Csizmadia László, a CÖf másik alapítója úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok a Déli Áramlat, a paksi atomerőmű és a keleti nyitás politikája miatt hozta kellemetlen helyzetbe, a többi között a kitiltási üggyel Magyarországot.
Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője bejelentette: a magyar törvények szerint nemcsak a korrupció büntetendő, hanem az is, ha valaki elmulasztja bejelenteni a tudomására jutott korrupciós cselekményt. Az amerikaiak ezt nem tették meg a kitiltási ügyben, ezért a CÖF feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen – jegyezte meg.