Forrás: kormany.hu
A Nemzetgazdasági Minisztérium álláspontja szerint az igazságosabb közteherviselés miatt bevezetett reklámadó törvény világos, rövid és egyszerű. A jogszabály egyértelműen fogalmaz: reklám közzététele adóköteles abban az esetben, ha a közzététel a törvényben meghatározott platformon valósul meg. A törvény azt is meghatározza, hogy a 500 millió forint feletti reklám bevetél után adót kell fizetni.
Minden új adótörvény bevezetésekor természetes, hogy felvetődnek jogalkalmazói kérdések. A reklámadó egy teljesen új, eddig még „adózás alól kivont területet” vont be a közteherviselésbe. A szabályozási terület is új, igaz a nagyobb médiaszolgáltatók körében nem ismeretlen, hiszen például Ausztriában 2000 óta él a reklámtartalomra kivetett ún. szolgáltatási adó.
A reklámokra, hirdetésekre kivetett adó nemzetközi gyakorlatát, szabályozást megvizsgálva született meg a magyar reklámadó törvény. A jogalkotói cél teljesült. A törvény világos, rövid és egyszerű. Az is természetes és megszokott, hogy egy új adófajta bevezetésénél az új adóalanyok tüzetesen megvizsgálják a szabályokat, és kutatják, keresik, hogy létezik-e olyan értelmezés, amelynek segítségével mentesülhetnek az új közteher megfizetésének kötelezettsége alól. A reklámadó törvény azonban világos, egyszerű és félreértelmezhetetlen, a szabályokat csak nagy nehézségek árán lehet félremagyarázni – áll a tárca közleményében.