Forrás: inforadio.hu
Megkezdődik az egyeztetés a minimálbér jövő évi mértékéről és az éves béremelési ajánlásról. Szakszervezeti vezetők szerint legalább inflációs mértékű emelés szükséges, a munkáltatók a gazdasági visszaesésre hivatkozva mérsékelnék a béremelések mértékét.
100-105 ezer forintos minimálbérről beszéltek az elmúlt napokban szakszervezeti vezetők, a legkisebb bér mostani mértéke 93 ezer forint. Az általános éves béremelési ajánlásra is van terve a dolgozói érdekképviseleteknek, meghatározásuk szerint az inflációt minimálisan meghaladó mértékű emelés lenne szükséges, 6 százalék körüli a javaslatuk.
A munkaadói oldal egyelőre nem nyilatkozott konkrét számokról, a VOSZ főtitkára azonban figyelmeztet: a magyar gazdaság recesszióban van, ami már önmagában nem engedné meg a béremelést, emellett Dávid Ferenc szerint a kormány munkahelymegtartó intézkedései, és az erre költött összegek erodálódnak, ha túlfeszített lesz a minimálbér emelése, illetve a béremelés mértéke.
Mindenesetre valamekkora emelést még a gazdasági visszaesés ellenére is indokoltnak tartanak a munkaadók. A gazdasági kormányzat hétfőre hívta össze a munkaadói és a dolgozói érdekképviseletek, hogy zárt ajtók mögött megkezdődjön az első tárgyalás a jövő évi bérekről.