Egymilliárdos pályázati forrás a nemzetiségi kultúra megőrzésére

Forrás: MTI

Egymilliárd forint összegű nyitott pályázati forrás áll rendelkezésre a Magyarországon élő 13 nemzetiség kultúrájának megőrzését szolgáló létesítményfejlesztésre – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hétfőn Máriapócson. Fülöp Attila a görögkatolikus egyház beruházásában felépült Nemzetiségek háza avatásán, felszentelési szertartásán vett részt. A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a nemzetiségeket identitásuk, kultúrájuk és önazonosságuk megtartásában segítő egyházak is pályázhatnak az összeg felhasználására.

Máriapócson, ahol a görögkatolikusok nemzeti kegyhelye található, Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája és Orosz Atanáz, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója szentelte fel a Nemzetiségek házát, valamint a Csodák tornyát, amelyek két, együttesen 756 millió forint értékű fejlesztési program részeként épültek meg.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!