Egyre intenzívebbek a kapcsolataink az Egyesült Arab Emírségekkel

Forrás: MTI

Egyre intenzívebbek a kapcsolatok az Egyesült Arab Emírségek és Magyarország között, amiből leginkább a világszínvonalon teljesítő magyar cégek képesek profitálni – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kedden telefonon az MTI-nek, miután kétnapos látogatáson járt Abu Dzabiban és Dubajban.

Magyar Levente tárgyalt Szultán bin Szaíd Al Manszúrival, az Egyesült Arab Emírségek gazdasági miniszterével, aki az államtitkár elmondása szerint nagyon elkötelezett a két ország gazdasági kapcsolatainak javítása iránt.

Az emirátusok kilátásba helyezte, hogy jövőre megnyitja budapesti nagykövetségét – számolt be a KKM államtitkára, ami szerinte azért is örvendetes lenne, mert Magyarország már 2006 óta jelen van az emirátusokban.

Mint felidézte, rossz irányba befolyásolta az elmúlt időszakban a két ország kereskedelmi kapcsolatait, hogy egy multinacionális vállalat, a Nokia termelésszervezési döntése nyomán Magyarország elvesztette exportja csaknem 90 százalékát az emirátusok irányába. Ezért is dolgoznak a két ország közötti kereskedelem diverzifikációján – közölte.

Az együttműködésre leginkább az agrárium területén van lehetőség, mivel az emirátusok élelmiszer-fogyasztásának mintegy 90 százalékát importálja – mondta.

Magyar Levente több kormányzati szerv képviselőjével egyeztetett az emírségek városfejlesztési beruházásaiban való magyar részvételről is. Egyes magyar vállalatok világszínvonalon foglalkoznak a városok működésének optimalizálásával – energiafelhasználás, közlekedésbiztonság, adatkezelés területén –, ez egy olyan magyar termék, amit egy nagyon fejlett gazdaságban is el lehet adni – fogalmazott.

További potenciális együttműködési területek a két ország között a vízgazdálkodásba, valamint a környezetbarát hulladékkezelésbe történő befektetések – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!