Egyre több család kényszerül átmeneti otthonba

Forrás: mr1-kossuth.hu

Tavaly az előző évihez képest duplájára, hatszázról 1200-ra nőtt azoknak a családoknak a száma, amelyek átmeneti otthonokba kényszerültek. Főként a gazdasági válság miatt kellett elhagyniuk otthonukat, de nemcsak a pénzhiány okozta nehéz helyzetüket. Ezek a családok többnyire halmozottan hátrányos helyzetűek – jelentette ki  Rácsok Balázs, az Ökumenikus Szeretetszolgálat Módszertani Központjának vezetője. Az otthonok nemcsak a gazdasági válság miatt fogadnak családokat, befogadják a családon belüli erőszak elől menekülőket, a volt állami gondozottakat, az albérlet megszűnése miatt beköltöző családokat is. Azt ők is tapasztalják, hogy egyre kevesebb család tudja fizetni a rezsijét, egyre több családnak jelent gondot, hogy biztosítsa a családtagoknak a mindennapi betevő falatot. Előfordul az is, hogy például lakóparkból akarnak beköltözni családok az otthonba.

Vecsey Miklós, a Hajléktalanokért Közalapítvány elnöke, volt hajléktalanbiztos szerint az államnak nem elsősorban a drága átmeneti otthon-rendszert kellene támogatnia. Ő azt hiányolja, hogy nincsenek bérlakások, nincs bérlakás-támogatási rendszer Magyarországon. Vagyis ebben a szűkös helyzetben is a legdrágább rendszert ajánlják fel, ha van hely. Ha egy családnak azt mondanák, hogy egy évig 30 ezer forintos albérleti támogatást kap, akkor ez egy család esetében 350 ezer forint lenne évente. Összehasonlítva: a költségvetésnek egy évben hárommillió forintba kerül egy család elhelyezése átmeneti otthonban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!