Egyre több helyen ál-fideszes kopogtatócédula-gyűjtők

Forrás: fidesz.hu

A Fidesz szóvivője felszólította a többi pártot és szervezetet arra, hogy ne gyűjtsenek a Fidesz nevében ajánlószelvényeket. Szijjártó Péter közlése szerint több ilyen esetről is kaptak bejelentést az elmúlt napokban, példaként Budapest VIII. kerületét, Pécset, Orosházát, Makót, Battonyát, Szécsényt, Hatvant és Szombathelyet említette.  Megjegyezte, a Fidesz az ajánlószelvények gyűjtése tekintetében soha nem állt ilyen jól, mint most, már százezres nagyságrend áll a rendelkezésükre. Cáfolta, hogy pártjának gyűjtenének ajánlószelvényeket étkezési jegyért cserébe Szombathelyen.

Pécsett is a választópolgárokat megtévesztve, országosan szervezett akció keretében illetéktelenek a Fidesz nevében gyűjtenek ajánlószelvényeket - fogalmazott Révész Mária, a Fidesz pécsi elnöke. A pécsi Fidesz közleménye szerint a legtöbb esetben sikerült beazonosítani az illetéktelen gyűjtőket, akikkel szemben minden esetben feljelentést tettek a rendőrségen, mert bűncselekményt követtek el. Révész Mária kifejtette: kiderült az is, hogy például az egyik illetéktelen kopogtatócédula-gyűjtő a Jobbik jelöltje számára akarta felhasználni az üres, kitöltetlen, de aláírt ajánlószelvényt.

A szombathelyi Fidesz már tegnap jelezte, hogy illetéktelen személyek fideszes aktivistának adták ki magukat, így gyűjtöttek ajánlószelvényeket Szombathelyen. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője arra kéri a választópolgárokat, hogy ha a Fidesz nevében megbízólevél és igazolvány nélkül ajánlószelvényt gyűjtő emberekkel találkoznak, azonnal értesítsék a helyi Fidesz-irodát vagy a rendőrséget.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!