Éhezhetnek a gyerekek a nyári hónapokban

Forrás: FH

Keddtől 1,3 millió általános és középiskolás diák kezdi meg a vakációt, az önkormányzatoknak azonban általában nincs pénze az étkeztetésre.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete szerint a gyerekek többsége a tízhetes szünidő alatt nem jut el táborozni, de az is kérdéses, ki felügyel majd rájuk. A korábbi évekhez képest ugyanis idén nagyon kevés pályázati lehetőség volt nyári táborok megszervezésére – mondta el a Nagycsaládosok Országos Egyesületének hétfői sajtótájékoztatóján Székely Hajnalka elnökségi tag. Hozzátette: a karitatív szervezetek, valamint az önkormányzatok többsége sem bírja már anyagilag a táborok szervezését.

Az iskolák által szervezett egyhetes táborok gyermekenként 20-60 ezer forintba kerülnek, ezt a családok, főként több gyermek esetén nem tudják kifizetni. Az egyesület szerint ezért várhatóan nagyon sok gyerek marad egyedül, felügyelet nélkül a szünidőben. Székely Hajnalka elmondta: további probléma, hogy a nyári étkeztetésére sincs sok önkormányzatnak pénze, így a szegényebb családokban otthon akár éhezhetnek is a gyerekek a nyári hónapokban.

Az egyesület szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány csökkenteni akarja a gyes idejét, pedig nincs elég bölcsődei és óvodai férőhely. Átlagosan 100 ezer gyermek születik évente, így 2010 után ennyivel több kicsi elhelyezéséről kellene gondoskodni. Jó iránynak tartják viszont, hogy enyhül a szigor a családi napközik és a családi gyermekfelügyeletek hatósági engedélyezése kapcsán. Ettől függetlenül a nagycsaládosok szerint legalább 50 ezer új bölcsődei és óvodai férőhelyre lenne szükség ahhoz, hogy a növekvő gyermeklétszám miatt ne legyenek túlzsúfoltak a meglévő intézmények és megoldódjon a legkisebbek elhelyezése.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!