Elbúcsúztatták a riói „csatába" induló honvédos sportolókat

kdnp.hu
Forrás: MTI

Belső lapos

Simicskó István honvédelmi miniszter üdvözli Marosi Ádám öttusázót a Magyar Honvédséghez kötődő sportegyesületeknek a riói olimpián részt vevő sportolói és sportszakemberei részére rendezett ünnepségen a budapesti Hotel Hadikban 2016. július 19-én. (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Irány Rio! jelszóval tartott ünnepélyes búcsúztatót kedden a Magyar Honvédséghez kötődő sportegyesületek riói olimpián és paralimpián résztvevő sportolói számára a Honvédelmi Minisztérium.

Simicskó István miniszter köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a Bp. Honvéd ezúttal is nagy létszámmal, 22 versenyzővel képviselteti magát a játékokon.

„Óriási teljesítmény, hogy ilyen sokan érték el a kvalifikációt, büszkék vagyunk önökre, s biztos vagyok benne, hogy Rióból sikert, valamint örömöt hoznak haza nekünk" – jelentette ki Simicskó István, aki egyúttal a kormány, a minisztérium, valamint társadalmi elnökként a Bp. Honvéd részéről is támogatásáról biztosította a versenyzőket.

A miniszter hozzáfűzte: a „csatába" induló honvédos sportolók erejét szellemiségük, harcedzettségük, valamint edzőik tehetsége adja, és emlékeztetett arra, hogy a Bp. Honvéd mint a legeredményesebb magyar egyesület eddig 63 olimpiai bajnokot adott a magyar sportnak.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Bp. Honvéd versenyzői nyolc sportágban, atlétikában, cselgáncsban, kajak-kenuban, öttusában, sportlövészetben, úszásban, vívásban és vízilabdában vesznek az olimpián. Kiemelte: sikerükért 15 millió magyar fog szorítani.

Fábián László riói csapatvezető, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója felidézte, hogy 1969-től több mint két évtizeden át maga is honvédos versenyző volt, majd sérülésmentes felkészülést kívánt a versenyzőknek.

A rendezvényen a Honvéd számos olimpikonja – többek között Szabó Gabriella, Csipes Tamara, Marosi Ádám és Imre Géza – mellett Kővágó Zoltán (Szolnoki Honvéd) és Rédli András (Balatoni Vívó Klub) is részt vett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!