Forrás: MTI
Transparency International Magyarország (TI) másodszor monitorozta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közbeszerzési eljárását és megállapította, hogy az MNB az eljárást jogszerűen, illetve a tisztesség és az átláthatóság legmagasabb szintű kívánalmainak megfelelően bonyolította le – közölte a nemzetköz a korrupcióellenes szervezet kedden az MTI-vel.
Közleményében a TI emlékeztet arra, hogy a közbeszerzés az egyik leginkább korrupció sújtotta terület Magyarországon. Nemzetközi becslések szerint a rendszerszerű korrupció 20-25 százalékkal drágíthatja a beszerzéseket, mivel az érvényben levő ellenőrzési, felülvizsgálati mechanizmusok nem elég hatékonyak.
A TI kifejlesztett egy antikorrupciós eszközt, amely a közbeszerzések átláthatóságát, a tisztességes verseny erősítését és a korrupciós kockázatok csökkentését célozza. Az integritási megállapodás, egy olyan háromoldalú szerződés, amelyet az ajánlatkérő, az ajánlattevők, illetve egy független civil szervezet köt egymással.
Az MNB 2010. óta együttműködik a TI Magyarországgal, melynek keretében beszerzési eljárása során az MNB Magyarországon először alkalmazta a nemzetközi szervezet által kidolgozott integritási megállapodást.