Forrás: MTI
A magyar kormány szerkezeti reformcsomagja az összes megfelelő területre kiterjed, és az idei évre nem mutatkoznak komolyabb kockázatok, de a végrehajtás hosszabb távon növekedési kihívásokkal járhat, emellett változatlanul felfelé ható inflációs kockázatok is terhelik a kilátásokat – vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Budapesten járt, és magánszektorbeli közgazdászokkal, alapkezelőkkel, szakminisztériumi illetékesekkel, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel és elemzőkkel találkozott.
A látogatásról csütörtökön Londonban kiadott összegzés szerint a ház szakértői által tapasztalt többségi helyi vélemény az, hogy a „rázós start” és az „ismételt kommunikációs bakik” után a kormány most már „érti” a költségvetési fegyelemről és az adósságcsökkentés szükségéről szóló koherens üzenetek megfogalmazásának fontosságát. A meghirdetett reformok minden szükséges területre kiterjednek, és a kormánynak olyan széles parlamenti többsége van, hogy a végrehajtás „csak politikai akarat kérdése” – áll a Morgan Stanley csütörtöki londoni elemzésében.