Forrás: mno.hu
Nem támogatja az MSZP Gyurcsány Ferenc javaslatát a homoszexuálisok házasságára, és a szocialisták nem tennék lehetővé az örökbefogadást az azonos neműeknek – nyilatkozta tegnap Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke azt mondta: a baloldali szövetség pártjai között vita van ebben a kérdésben, és ők a DK ezen programját nem támogatják. Azt viszont igen, hogy a regisztrált élettársi kapcsolat mindenkinek a rendelkezésére álljon – tette hozzá Mesterházy.
Az MSZP tehát ellenzi Gyurcsány ez irányú terveit, ám az Együtt–PM és a Liberálisok támogatják. A Fidesz szerint mindez „reménytelen politikusok reménytelen ötletelgetése”. A Magyar Nemzet forrásai szerint Gyurcsány korábban az azonos neműek élettársi viszonyát is elvetette volna.