Forrás: MNO
Nagy valószínűséggel még életben van az a személy, aki ügyészként első fokon halálbüntetést kért Mansfeld Péterre – erről az 1959-ben 18 éves korában kivégzett fiú öccse, Mansfeld László számolt be a Magyar Nemzetnek.
Mansfeld László úgy tudja, az elsőfokú eljárásban ügyészként részt vevő Mátsik György nyugdíjas éveit tölti, azt azonban még nem tudta kideríteni, hogy pontosan hol él a férfi. Mansfeld emlékeztetett rá, hogy Mátsik volt az, aki rendkívül súlyos vádbeszédében az államellenes cselekmények miatt büntetőeljárás alá vont hat fiatalember közül az elsőrendű vádlott Blaski Józsefre és a másodrendű vádlott Mansfeld Péterre halálbüntetést, a többi terheltre pedig súlyos börtönbüntetést kért. Mansfeld Péter és társai ellen 1958 februárjában történt cselekmények miatt indult büntetőeljárás.
A legsúlyosabb tettük az volt, hogy felfegyverkezve elraboltak egy rendőrt, emellett azonban csupán kisebb tulajdon elleni bűncselekményeket követtek el. A nyomozás, majd a bírósági per azonban a fiatalokat egy államellenes összeesküvésbe helyezte, összefüggésben azzal, hogy Mansfeld Péter és társai az 1956-os forradalom résztvevői és hívei voltak.