Életesély-egyenlőtlenség

Forrás: nol.hu

Egyre nagyobb az egészségügyi szakadék az országban. A leghátrányosabb régiókban élők tíz évvel rövidebb életre számíthatnak, mint a szerencsésebbek. Körükben megsokszorozódott valamennyi népbetegség gyakorisága is.

Egy most készült kutatás szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élő, 65 évnél idősebb nők közül tízből kilenc, és a náluk fiatalabb nők harmada is szenved valamelyik keringési betegségben. Ez épp a duplája annak, amit tíz évvel korábban mértek ugyanitt.

Magyarországon hatszor annyian halnak meg a 65. életévük betöltése előtt májzsugorban, mint más uniós országokban, kétszeres az esélye a daganatos betegségek, háromszoros a szívinfarktus kialakulásának. De az országon belül is hatalmasak az eltérések. Míg az észak-alföldi és a dél-alföldi régióban megyénként 130-140 ember hal meg így évente, addig Nyugat-Magyarországon 50-90. A nyugati országrész halálozási adatai egyébként jobbára megegyeznek a tőlünk nyugatra fekvő országokéival, a tiszántúliaké a balti országokéival.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!