Elfogadhatatlannak tartja a Fidesz az emelést

Forrás: MTI

Elfogadhatatlannak tartja a Fidesz, hogy a választások előtt két héttel újabb gázáremelésre készül a kormány. Az ellenzéki párt szerint a fogyasztók egy jelentős része összességében akár 20-30 százalékos áremelésre is számíthat.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta: elfogadhatatlan a gázáremelés egy olyan országban, ahol már az emelést megelőzően is több millió ember a fizetésének körülbelül 70-80 százalékát kénytelen a közüzemi díjak kifizetésére fordítani.
    
Hangsúlyozta, hogy azok, akik részesültek gázártámogatásban, 10 százaléknál jóval nagyobb mértékű, további 7-20 százalék közötti gázáremelésre számíthatnak, vagyis összességében akár 20-30 százalékos is lehet az áremelkedés a fogyasztók egy jelentős részénél.
    
A távhő áfájának csökkentéséről szólva a helyettes szóvivő azt mondta: miközben a szocialisták a közelmúltban ezzel kampányoltak, már tudták, hogy a mostani intézkedéseikkel egyébként jóval nagyobb összeget vesznek el az emberektől, mint amit az áfacsökkentéssel náluk hagytak. Vagyis egy tipikus szocialista trükkről volt szó – jegyezte meg.
   
Cser-Palkovics András közölte, ha a Fidesz megnyeri a választást, a nemzeti ügyek kormányának az első perctől kezdve az lesz az egyik fő célkitűzése, hogy fokozatosan elérje: a fizetések minél kisebb része menjen csak a rezsi kifizetésére.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!