Elfogyó nyugdíjak

Forrás: magyarhirlap.hu

Mindössze nyolcvanmilliárd forinton múlt, hogy a magánnyugdíjpénztárak nem vesztették el azt a vagyont, amelyet alapításuk, 1998-99 óta felhalmoztak. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) kimutatása szerint a magánnyugdíjpénztárak 1998 és 2007 között mintegy ötszázmilliárd forintos befektetési eredményt értek el, ám tavaly 420 milliárd forint körüli értékvesztést szenvedtek el. A pénztári befektetések eredményét a nemzetközi és hazai tőkepiacokon az elmúlt időszakban bekövetkezett folyamatok jelentős mértékben befolyásolták – emelte ki Erdős Mihály, a PSZÁF főigazgató-helyettese.

Mint mondta, a tavalyi, mintegy 420 milliárd forintos befektetési veszteség lenullázta a magánkasszák előző években elért nyereségét, tízéves reálhozamuk így mínusz 0,73 százalék. Az önkéntes nyugdíjkasszák reálhozama 1999 és 2008 között plusz 0,43 százalék volt.

Erdős Mihály szerint a magánnyugdíjpénztárak vagyonnal súlyozott éves nettó pénztári átlaghozama ebben az időszakban plusz 5,7, tavaly pedig mínusz húsz százalék volt. Kiemelte: a helyzetet rontotta, hogy az árfolyamok csökkenése nemcsak a részvényeknél következett be, hanem a biztonságosnak tekintett állampapíroknál is, amelyek mintegy hatvan százalékát képviselik a pénztári befektetéseknek. Erdős kitért arra is, hogy mind a magyar, mind a közép-európai részvények árfolyama átlagosan több mint felével zuhant a múlt év folyamán, és ezt a csökkenést a magyar állampapírok hozama nem tudta ellensúlyozni.

A főigazgató-helyettes hangsúlyozta: virtuális értékekről van szó, ami azt jelenti, hogy amíg nem veszik ki a pénztártagok a megtakarítást, addig nem realizálják a veszteséget sem.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!