Forrás: MTI
Az Új Széchenyi Tervből nyert 187 millió forintos támogatással májusban indult és két évig tart a kisgyermekes szülők munkába állítására eszközöket kidolgozó Munka kisgyermekkel program – jelentette be Bárdos Krisztina, az Iparfejlesztési Közalapítvány ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten. A kisgyermekes anyák 20 százalékát veszik vissza munkaadóik országos átlagban, ez az arány a Magyar Telekomnál 74 százalék, amely annak tudható be, hogy a munkahelyek 22 százaléka atipikus – erről Nagy Andrea, a cég HR kompetencia központjának vezetője beszélt a tájékoztatón.