Forrás: MNO
Ötvenmilliárd forint körüli összegből valósulhat meg a kormány népességpolitikai intézkedéscsomagja – erősítették meg a Magyar Nemzetnek. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az egyes programelemekről, illetve azok lépcsőzetes bevezetéséről még nem született végleges döntés, az erről szóló kormányhatározat-tervezet hamarosan a kabinet elé kerül. A tervek szerint Orbán Viktor miniszterelnök ezt követően jelenti be a népességpolitikai intézkedéscsomagot. Balog Zoltán az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának hétfői ülésén már utalt arra, hogy hamarosan a kormány elé kerülhet a demográfiai intézkedéscsomag.
A Figyelő szerdán azt írta, hogy a kabinet a program részleteinek bejelentésével meg kívánja várni az Ecofin-ülést, ahol az uniós pénzügyminiszterek arról döntenek, hogy kiengedjék-e Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól. A lap könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által hétfőn bejelentett gazdasági intézkedések egy része a demográfiai programra keres forrásokat. A kiszivárgott hírek szerint várhatóan rugalmas lesz a gyes és a gyed, kiterjesztik a családi adókedvezményt és a szocpolt, illetve bevezetnék a munkahelyi napköziket is. Ezenkívül szóba kerülhet a terhességi gyermekágyi segély nagy összegű emelése is.