Ellentmondásban a pénzügyminiszter és a kormányfő

Forrás: MTI, mno.hu

Idén a gazdaság visszaesése reálisan -2-3 százalékos lehet a decemberben elfogadott 2009-es költségvetésben rögzített -0,9 százalékos GDP helyett – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán a köztévé reggeli műsorában. Veres János szerint elképzelhető az esetleges áfaemelés.

A kormányfő szerint nem lehet elmozdulni az egyensúlyi pályáról, de ezen túlmenően egyetlen szám sincs kőbe vésve. Hozzátette: a világgazdasági kilátások lényegesen rosszabbak annál, mint amit ősszel látni lehetett, és kisebb lesz a hazai infláció a vártnál, ezért mindent újra kell tervezni. Gyurcsány kizárta az adóemelés lehetőségét, mert mint fogalmazott: ma Magyarországnak döntően növekedési problémával kell szembenézni, erre rossz válasz lenne az adóemelés. Általános adócsökkentésre sincs esély, de át kell rendezni az adóterheket – közölte a kormányfő.

Veres János az MR1-Kossuth rádióban elmondta: a költségvetési hiányt nem lehet módosítani, a kormány a kiadásokat igyekszik csökkenteni, illetve a bevételeket növelni. Ez utóbbi érdekében az áfaemelés is szóba jöhet, de erről kedden nem volt szó a Valutaalap vezérigazgatójával folytatott tárgyalásokon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!