Forrás: MTI
Közös lista állításában állapodott meg az MSZP és az Együtt-PM szövetség - jelentette be Mesterházy Attila szocialista pártelnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője. Közölték: erre tesznek javaslatot a Demokratikus Koalíciónak (DK) is.
Mesterházy Attila elmondta: a közös listához a DK bevonása is szükséges, de kizártnak tartja, hogy ne sikerüljön megállapodniuk Gyurcsány Ferenc pártjával.
Az MSZP és az Együtt-PM szövetség megállapodása alapján a szocialista párt nevezheti meg, hogy ki legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje – közölte újságírókkal Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, jelezve, hogy elfogadják, ha Mesterházy Attila lesz a jelölt.
A szocialista pártelnök utalt arra, hogy az MSZP már korábban döntött erről, amikor őt jelölte, de szükség lesz még egy kongresszusra.
A listás helyekről és arról, hogy a megállapodás újraírása hogyan befolyásolja az egyéni választókerületek elosztását, nem mondtak részleteket, mert ez a Demokratikus Koalícióval folytatott tárgyalásoktól is függ.