Előadás sorozatot indít a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

Forrás: MTI

Mintegy száz előadásból álló, tizenhét várost érintő országos sorozatot indít szombaton a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), a rendezvényeken feldolgozzák Magyarország történelmét, illetve a vallásnak az évszázadok során betöltött szerepéről lesz szó. Osztie Zoltán, a szervezet elnöke közölte: a Keresztény gyökerek és a boldog magyar élet című, tíz nagy témakört feldolgozó programsorozat keretében azt igyekeznek vázolni, hogy"mit köszönhet a magyar nemzet a kereszténységnek. Az első előadást a budapesti Központi Papnevelő Intézet dísztermében tartják, a rendezvényen Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mond zárszót.

Az előadások témái időrendben követik a magyar történelem fontos fejezeteit, a honfoglalást megelőző időktől az Árpád-koron át napjainkig. A felkért előadók bemutatják a többi között a Kárpát-medence kora középkori kereszténységének bizonyítékait, a Szent István-i örökséget és a magyarok Mária-tiszteletét. Ezen kívül az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok történetéről is tartanak előadást, továbbá szólnak a mai magyar társadalom előtt álló feladatokról, az ország erkölcsi és gazdasági újjáépítéséről, illetve a hagyománytisztelet és a liberalizmus között fennálló ellentétekről.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!