Előrelépést értek el a magyar-ghánai kapcsolatokban

Forrás: MTI

Magyarországnak érdeke az együttműködés egy olyan stabil nyugat-afrikai országgal, mint Ghána, és most előrelépést is értek el a kétoldalú kapcsolatokban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

A tárcavezető tárgyalt Hanna Tetteh ghánai külügyminiszterrel, majd az azt követően tartott közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: az elmúlt években Nyugat-Afrika jelentősége megnőtt, ezért Magyarországnak is érdekében áll a kapcsolatépítés a térség országaival, így a stabil demokráciával és erős gazdasággal rendelkező Ghánával is. Magyarország jövőre nagykövetséget nyit az országban - tette hozzá.

Hanna Tetteh hangsúlyozta: Ghána is szeretné megerősíteni kapcsolatait Magyarországgal, és a mostani találkozó ehhez jó alapot kínál.