Forrás. MTI
Magyarországon első alkalommal jelent meg a választási szabályozás összefoglaló magyarázata, kommentárja. Pálffy Ilona, az NVI elnöke a budapesti bemutatón a kötetről szólva kiemelte: úgy látja, nagy szükség van a választójogi szabályok kommentárjára a választási igazgatás minden területén, az önkormányzatoknál, az egyéni választókerületekben, a választási irodákban és bizottságokban, valamint a bíróságokon. A kötetet hasznosan tudja forgatni mindenki, aki a választással foglalkozik.
Patyi András, az NVB elnöke arról beszélt, hogy tapasztalatai szerint a választási igazgatási munka egyszerre nehéz és vonzó, hiszen rövid idő alatt kell meghozni és megszövegezni a határozatokat, állásfoglalásokat, úgy, hogy a bírósági felülvizsgálat során is megállják a helyüket. Méltatta, hogy a kötetben a gyakorlatra, a jogszabályok értelmezésére fektették a hangsúlyt a szerzők, ezzel nyújtva segítséget a jogalkalmazóknak.
Kukorelli István volt alkotmánybíró, az NVB jogelődjének, az Országos Választási Bizottságnak egykori elnöke rendkívül fontosnak nevezte, hogy a jogalkalmazás jogállami módon történjen. Az alkotmányos demokrácia legitimációjának feltétele, hogy törvényes legyen a választás, ehhez nyújt segítséget a kötet.
Cserny Ákos, a kötet szerkesztője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közigazgatási karának dékánja utalt arra, hogy a választási szervek döntő többségében nem jogvégzettek ülnek, a jogi szabályok értelmezése nem mindennapjaik része, a kötet pedig fogódzót nyújt nekik az elkövetkező választási eljárási időszakban.