Forrás: hirado.hu
Gulyás Gergely, a törvényjavaslatot más kormánypárti képviselőkkel együtt jegyző fideszes honatya az alkotmányügyi bizottság ülésén jelentette be, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség támogatja, hogy az elfogadott a választási eljárási törvényjavaslatot az Országgyűlés többségi döntéssel előzetes normakontrollra küldje meg az Alkotmánybíróságnak, amelynek 30 nap alatt kell majd állást foglalnia.
Gulyás Gergely több fideszes és KDNP-s képviselőtársával – többek között Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral, Kósa Lajossal (Fidesz) és a kereszténydemokrata Vejkey Imrével együtt jegyzi a választási eljárásról szóló törvényjavaslatot, amelyhez egy alkotmánymódosítás is kapcsolódódik.
Gulyás Gergely megjegyezte: az alkotmánymódosítás kapcsán lehetne arra hivatkozni, hogy ez megkérdőjelezi az előzetes normakontroll értelmét, ugyanakkor szerinte a törvényjavaslatnak nagyon sok olyan pontja van, ahol alkotmányos alapjogokkal kapcsolatos kérdések merülhetnek fel, ezért az a helyes, ha egy ilyen törvény úgy tud hatályba lépni, hogy senki fel sem vetheti az alkotmányellenességét.