Elrendelték a nyomozást a pécsi Expo Center-ügyben

Forrás: MTI

Elrendelte a nyomozást a rendőrség a 3 milliárd forintos pécsi Expo Center-beruházás ügyében; az eljárás hűtlen kezelés gyanúja miatt indult – jelentette be a rendőrség.

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatott, hogy a rendőrségnek iratokat, dokumentumokat kell begyűjtenie, tanúkat szükséges meghallgatnia, így lehet teljes egészében tisztázni a feljelentésben szereplő állításokat.
   
 Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere múlt hét kedden jelentette be: feljelentést tesz a 2006-ban átadott, évek óta üresen álló vásárközpont építési körülményeit vizsgáló eseti önkormányzati bizottság jelentése alapján.
    
A grémium a napokban nyilvánosságra került dokumentumban megnevezte az elhibázottnak tartott beruházás lehetséges felelőseit és büntetőeljárások indítását javasolta. Az 59 oldalas jelentés Toller Lászlót, Pécs volt szocialista polgármesterét, Kelemen Lászlót, a városi vagyonkezelő akkori vezérigazgatóját, Bachman Zoltán Kossuth-díjas építészt és Kukai Tibort név szerint is említi.
    
„Nem bűnbakokat keresünk, hanem azokat a valódi felelősöket, akik sorozatos hibákat követtek el Pécs történetének egyik legszomorúbb beruházása során, milliárdos veszteséget okozva a pécsieknek és a városnak” – indokolta lépését Páva Zsolt, majd leszögezte: az ügynek, vagy az időzítésnek semmi köze a választási kampányhoz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!