Első a Honvédelmi Minisztérium átvilágítása, a korrupció megszüntetése

Forrás. MTI

Hivatalba lépése után az új honvédelmi tárcavezető egyik első lépése a Honvédelmi Minisztérium (HM) gazdálkodásának átvilágítása, a korrupció megszüntetése és a felelősök elszámoltatása lesz. Hende Csaba erről az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén beszélt, ahol megkapta a testületi támogatást miniszteri kinevezéséhez.

Hende Csaba – aki Simicskó Istvánnal és Fodor Lajossal, a két államtitkárjelölttel érkezett második, kinevezése előtti bizottsági meghallgatására – azt mondta, hogy jelenleg a honvédség személyi és anyagi tartalék nélkül működik, költségvetésének mértéke elmarad a szükségestől, szerkezete célszerűtlen és ésszerűtlen. Ráadásul a rendelkezésre álló forrásokat pazarló és néha korrupt módon, átláthatatlan struktúrában, megfelelő ellenőrzés nélkül, a megalapozott tervezés elmulasztásával költik el – értékelte.
    
„A honvédség és a minisztérium szakmai és morális válságban van” – összegzett Hende Csaba.
    
A miniszterjelölt szerint mára összeomlott a honvédség képzésrendszere, sok területen nem jut pénz a meglévő eszközök fejlesztésére, gyakran az alapvetően szükséges ruházat és felszerelés is hiányzik
    
A honvédség hadrafoghatóságának színvonala szerinti sérti az alkotmányt, ráadásul csökkent az ország súlya a NATO-ban, amit a missziókban való sikeres részvétel sem tudott ellensúlyozni.
    
A négyéves célok ismertetésekor elmondta: a honvédség felzárkózásához gyors és mélyreható döntésekre van szükség, amelyek révén „egy nemzeti katonai értékek alapjaira építkező, patrióta, fegyelmezett, becsületes, bajtársias, jól felszerelt és magasan képzett, megbízható honvédség képzelhető csak el”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!