Elsöprő fölénnyel vezet a Fidesz

Forrás: gallup.hu

A megkérdezettek 46 százaléka állította, hogy „egészen biztosan” részt vesz majd a júniusi európai parlamenti (EP) voksoláson, melyről a kérdezettek csaknem mindegyike (93 százaléka) hallott már a vizsgálatot megelőzően. További kérdések alapján a jelenleg leginkább valószínűsíthető részvétel – ha „most vasárnap” lenne a választás – minimum 36 százalékos. Ez csak kismértékben marad el a 2004-es részvételtől (38,5 százalék).

A választásig hátralevő időszakban a kampányok intenzívebbé válásával a részvételi hajlandóság még emelkedhet, így összességében a jelen eredmények alapján az várható, hogy a 2004-eshez hasonló vagy annál valamivel magasabb részvétel mellett választják majd a Magyarországról az Európai Parlamentbe delegált képviselőket – olvasható a Gallup felmérésében.

A Fidesz–KDNP listája elsöprő győzelmet arathat: a május eleji adatok alapján a szavazatok 66 százalékára számíthat a biztos szavazó pártválasztók között és 68 százalékára a részvételüket abszolút biztosra ígérők között. Az MSZP messze lemaradva a szavazatok 21-22 százalékát szerezheti meg.

A Gallup mérése szerint a kisebb pártok közül egyedül a Jobbiknak van jó esélye arra, hogy elérje az EP-választásokon is alkalmazott 5 százalékos küszöböt és így EP-mandátumhoz jusson. Az MDF esetleg elérheti a leadott szavazatok 2 százalékát, míg az SZDSZ esetében az eredmény akár 1 százalék körüli is lehet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!