Elsöprő fölénnyel vezet a Fidesz az MSZP előtt

Forrás: mno.hu

A Századvég-Forsense legfrissebb felmérése szerint a Fidesz a biztos pártválasztók között 67, míg az MSZP 22 százalékon áll, sem az SZDSZ, sem az MDF nem jutna a parlamentbe. A megkérdezettek 42 százaléka látná Orbán Viktort szívesen a miniszterelnöki székben.

A Századvég és a Forsense 2009. februári közvélemény-kutatása szerint a Fidesz támogatottsága az összes megkérdezett körében februárhoz hasonlóan 28 százalék, az MSZP-éjé 11 százalék, ami 1 százalékkal alacsonyabb, mint egy hónappal ezelőtt. A két kisebb parlamenti párt közül mind az MDF, mind az SZDSZ támogatottsága 2 százalék az összes választásra jogosult körében.

A kormányfő lemondása előtt arra a kérdésre vonatkozóan, hogy a megkérdezettek kit látnának szívesebben a miniszterelnöki székben, Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet, tovább nőtt a különbség a két politikus megítélésében. Februárban 11 százalékkal voltak többen, akik a Fidesz vezetőjét tartották alkalmasabbnak a kormányfői pozíció betöltésére (37-26 százalék), márciusban már 23 százalék volt a különbség (42-19 százalék).

A Gyurcsány Ferenc lemondását követő helyzetben erősen megoszlanak a vélemények arról, hogy a két nagy párt által javasolt két lehetséges megoldás közül melyik volna a legjobb az ország számára. A megkérdezettek pontosan fele van azon a véleményen, hogy az Országgyűlés oszlassa fel magát, és legyenek előre hozott választások, míg 44 százalék szerint inkább a parlament válasszon most új miniszterelnököt, és jövőre, a rendes időben rendezzenek csak új parlamenti választást.

A többség ellenezné, hogy lemondása ellenére Gyurcsány Ferenc maradjon a miniszterelnök, ha nem találnának új jelöltet a posztra. A megkérdezettek 38 százaléka teljes mértékben, további 21 százalék pedig inkább ellene volna ennek a megoldásnak. Az MSZP-tábor kivételével majdnem minden választói csoporton belül az ellenzők jóval többen vannak (a Fidesz-szavazóknál 80 százalék).

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!