Eltörlik a családi gazdaságok sarcát

Forrás: MHO

Az új agrárkabinet eltörli a gazdaság átadását sújtó illetéket, amely – a termőföldet kivéve – a birtok értékének tizenöt százalékát képezi. A génbankok megőrzése érdekében a rendszert nagyobb állami szerepvállalás mellett újraszervezik.

 „Súlyos helyzetben van a magyar mezőgazdaság, nagy a kihívás, hogy visszahozzuk abból a mélységből az ágazatot, ahová az elmúlt években került” – mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium frissen kinevezett parlamenti államtitkára. A szakpolitikus a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa és a Pannon Egyetem borászati kutatóintézetének badacsonytomaji konferenciáján arról is beszélt, hogy a kormány megvalósítási ütemterven dolgozik, amelynek segítségével újra talpra lehet állítani az ágazatot.

„Jelenleg az agrárium költségveté¬sét tekintjük át, de rövidesen elkészül a tíz évre szóló agrár-vidékfejlesztési stratégia, amelyet év végéig a szakmai szervezetekkel is megvitatunk” – mondta la Magyar Hírlapnak Ángyán József. Az államtitkár szerint az már biztos, hogy az új agrárkabinet eltörli a gazdaság átadás-átvételét sújtó illetéket, amelyet akkor kell fizetnie a gazdának, ha családon belül átadja gazdasága irányítását a következő generációnak. „Eddig – a termőföldet kivéve – az üzem, tehát az ingatlanok, mezőgazdasági gépek és tenyészállatok értékének tizenöt százalékát kellett a termelőnek befizetnie a költségvetésbe. Ez hatalmas, több millió forintos összeg, így érthető, hogy nem sok gazda íratta át gazdaságát gyermekei nevére, ezáltal a fiatal gazdáknak járó uniós támogatásból sem részesülhettek” – fejtette ki a politikusa, aki szerint Brüsszel is a generációváltás gyorsítását támogatja, mert a fiatalok előtt egyre népszerűtlenebb a mezőgazdasági pálya.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!