Elutasítjuk a liberális gőgösséget

A külgazdasági és külügyminiszter szerint Christian Kern balliberális osztrák kancellár úgy próbál belpolitikai népszerűtlenségén változtatni, hogy Martin Schulzhoz, a német szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltjéhez hasonlóan szünet nélkül Magyarországot szidalmazza. Elutasítjuk „ezt a liberális gőgösséget" – közölte.

kdnp.hu – MTI

Szijjártó Péter az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében arra reagált, hogy az osztrák szociáldemokrata kancellár az Österreich című politikai és közéleti osztrák lap vasárnapi kiadásában megjelent interjújában megismételte: támogatja a pénzügyi nyomásgyakorlást Magyarország és Lengyelország ellen.

Christian Kern azt mondta, „Európa értékközösség is, ezért nem elfogadható, hogy ezek az országok lépésről lépésre felszámolják a demokráciát és a hatalmi ágak szétválasztását, valamint korlátozzák a sajtószabadságot". Az osztrák kancellár szerint le kell vonni a következtetéseket. Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy minderről a következő uniós költségvetési tárgyaláson feltétlenül szót kell ejteni.

A külgazdasági és külügyminiszter reagálásban hangsúlyozta: az Európai Unió valóban értékközösség, és a magyarok értéknek tartják a biztonságukat, a határvédelmet, „sőt azt is, hogy Ausztriát is mi védjük az illegális bevándorlással szemben".

Magyarország azonban nem tartja a közös értékek részének, hogy valaki beleszól egy másik ország belügyeibe, és meg akarja mondani, hogy a magyaroknak kikkel kell együtt élniük, „ezt a liberális gőgösséget elutasítjuk" – tette hozzá.

Szijjártó Péter azt írta: a kötelező kvóta egész Európában kudarcot vallott, Magyarország tehát nem kritikát, hanem elismerést érdemelne, mert „ellentétben a képmutatókkal" mindig őszintén, világosan és egyértelműen elmondta, hogy elutasítja az illegális bevándorlók betelepítését.

Úgy fogalmazott: „az osztrák kancellár a bevándorlók betelepítésén, a Soros-terv végrehajtásán dolgozik", Magyarország ezzel szemben mindig meg fogja védeni magát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!