Elutasítják a háziorvosok az MSZP politikai haszonszerző akcióját

Forrás: MTI

Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége (FAKOOSZ) visszautasítja, alkotmány-, illetve jogszabályellenesnek tartja az MSZP azon kérését, hogy a háziorvosok mondjanak le az új influenza elleni oltás után általuk beszedett oltási díjról.

A FAKOOSZ elnöksége közleményében azt írja: elfogadhatatlannak tartja, hogy országgyűlési képviselők az alulfinanszírozott háziorvosi rendszerre kívánják terhelni a kormányzat alkotmányos kötelezettségét. Véleményük szerint a háziorvosok nincsenek és nem is lehetnek azon információk birtokában, hogy elbírálják, kik azok a pácienseik, akik – az MSZP megfogalmazása szerint – „nem engedhetik meg maguknak” a védőoltás-beadás jogszabályban rögzített térítési díjának megfizetését.
    
Az elnökség úgy látja, a felkérést erőteljesen belengi a politikai haszonszerzés célkitűzése, különös tekintettel arra, hogy közismerten már a kezdetektől számos háziorvos – saját kezdeményezésre ingyen olt.
    
A közlemény kitért arra: máris érezhető, hogy a kérés nem kívánt ellenérzéseket váltott ki, hiszen tovább bonyolított egy felesleges politikai beavatkozással kialakított káoszt.
    
Visszatetsző vagy minimum meggondolatlanságnak minősíthető, hogy egy, az önkizsákmányolás eszközeivel a tevékenysége biztosításáért küzdő, anyagilag és erkölcsileg is az ellehetetlenítés örvényébe taszított, nemzetstratégiai jelentőségű ágazatot próbálnak így csapdahelyzetbe csalni – olvasható a közleményben.
    
Szász István arra kéri az MSZP - gazdaságilag jól ismert módon erős pozícióban levő - illetékes politikusait, hogy amennyiben azt szeretnék, hogy kérésüket teljesítsék, közöljék az MSZP frakció hivatalos számlázási címét, amely címre az oltásért nem fizető pácienseinkkel kapcsolatos költségeikről a számláikat kiállíthatják és postázhatják. „Ez a gesztus valóban járhatna egy önöket korrekt módon megillető erkölcsi hozammal – zárul a közlemény.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!