Elutasították az MDF budapesti listáját

Forrás: hvg.hu

A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) esti ülésén elutasította az MDF fővárosi területi listájának nyilvántartásba vételét. A párt jogorvoslattal élhet az Országos Választási Bizottságnál, s Kajdi József szakpolitikai kabinetvezető ígérete szerint ezt meg is teszik. A végső szót a Legfelsőbb Bíróság mondhatja ki. Kajdi József az MTI-nek megerősítette: a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) ülésén 3:2 arányban utasította el az MDF fővárosi területi listájának nyilvántartásba vételét. Azt mondta, az elutasítást a fideszes delegált javasolta. A fideszes delegált javaslatát a jobbikos és a szocialista delegált is támogatta.

Az FVB ülésén kisorsolta, hogy milyen sorrendben kövessék egymást a pártok a budapesti listás szavazólapon az április 11-ei parlamenti választáson. Az elfogadott szavazólapon az MDF nem szerepel. Agócsné Darai Terézia, az FVB szóvivője az MTI megkeresésére elmondta, hasonló esetre még nem volt precedens. Arra hívta fel a figyelmet, hogy péntek délelőtt megkezdődik a szavazólapok imprimálása, ám azon az MDF nem szerepelhet. Arra a kérdésre, hogyan kerülhet fel az MDF a szavazólapra, ha az OVB mégis úgy dönt, hogy a párt állíthat budapesti területi listát, a szóvivő azt mondta: ilyen helyzet még nem fordult elő, így nem tudni, kinek kell ebben az esetben újra sorsolnia. Mivel hasonló probléma még nem fordult elő, kérdésre nem zárta ki, hogy az OVB folytatja le az újabb sorsolást, vagy hogy a testület erre ismét az FVB-t hívja fel.

A szóvivő tájékoztatása szerint a kisorsolt szavazólapon szereplő lista sorrendje a következő: LMP, Jobbik, Fidesz-KDNP, MSZP.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!