Elvesztegetett honvédelem

Forrás: MNO

A HM több cégénél, például a HM EI Zrt.-nél és a HM Rekreációs Kht.-nál is kenőpénzeket osztottak vissza az alvállalkozók egy-egy vaskos állami megrendelésért – vallotta a honvédelmi tárcánál nemrég kitört korrupciós botrány egyik főszereplője a katonai ügyészségen. A szaktárca állításával ellentétben tehát nem csak a HM Térképészeti Kft.-nél és a Zrínyi egyetem rektoránál fordulhatott elő vesztegetés. A Magyar nemzet információi szerint a katonai elhárítás vezetője két gyanúsítottat is fogadott az irodájában a terhelő adatok gyűjtése idején.

Miközben az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint egyes esetekben méltatlanok a Magyar Honvédségnél az elhelyezési és munkakörülmények, a honvédelmi tárcánál szinte mindennapos lehetett a korrupció. Legalábbis erre utalnak azok a beismerő vallomások, amelyeket a szaktárcánál kitört vesztegetési botrány szereplői tettek a katonai ügyészség előtt. A Honvédelmi Minisztérium (HM) – a lap erről szóló cikkeire reagálva – kénytelen volt elismerni, hogy a birtokukba került kihallgatási jegyzőkönyvek valósak, de azt hangsúlyozta: Szekeres Imre (MSZP) honvédelmi miniszter már a parlament szakbizottsága előtt beszámolt a HM térképészeti cégénél történt bűncselekményekről, amelyeket a honvédség elhárítása tárt fel. A minisztériummal ellentétben azonban a maffia-bűncselekmények miatt rács mögé került elkövetők közül többen azt vallották: nemcsak a HM Térképészeti Nonprofit Kft.-nél volt általános a kenőpénzek osztogatása, hanem a szaktárca más cégeit is a közpénzek ellopására használhatták egyes HM-alkalmazottak – olvasható a Magyar Nemzetben, melyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!