Forrás: MTI
Tovább emelkednek a pedagógusbérek, racionalizálják a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működését és biztonságos lesz jövő évben a köznevelési intézmények működése – mondta Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár az MTI-nek adott évvégi interjúban, kiemelve: lesz elegendő férőhely a kötelező óvodáztatáshoz.
Az eddiginél több forrással számolhat jövőre a költségvetés, de rosszul teszi, aki csak számokban gondolkodik. Azt kell nézni, hogy a célként kitűzött prioritások meg tudnak-e valósulni - mondta.
Az államtitkár kiemelte: a 2014. szeptember 1-jei, minden pedagógust érintő alapilletmény-emelést követően január 1-jétől több mint 22 ezer pedagógus léphet sikeres minősítése eredményeképpen Pedagógus II. vagy a Mesterpedagógus fokozatba. Emellett a pedagógus-életpályához tartozó béremelés 2015. szeptember 1-jétől vonatkozik azokra a nevelő-oktató munkát segítőkre is, akik rendelkeznek pedagógus szakképzettséggel. Kiemelte: a 2015-ös költségvetésben pedagógusbérekre 38 milliárd forinttal több jut, mint 2014-ben.
A jövő szeptemberben életbe lépő kötelező óvodáztatásról és férőhely-bővítésről elmondta: állami költségvetésből, pályázaton keresztül 20 település 897 új óvodai férőhely létesítéséhez 850 millió forintos támogatás van. 2010-től jövő márciusig 5850 új óvodai férőhelyet hoznak létre.