Forrás: MTI
A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából emléktáblát állítottak a gyermekáldozatoknak és a gyermekmentő tanároknak makói József Attila Gimnáziumban.
Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára felidézte, hogy hetven éve, 1944. április 16-án kezdődött el Magyarországon a vidéki zsidóság gettóba zárása.
Nem szabad hagynunk, hogy az évek múlása elhalványítsa a fájdalmat és veszteséget, amelyet a világnak és Magyarországnak kellett elszenvednie - hangsúlyozta.
Az államtitkár elmondta, egy olyan generáció tagja, amely a történelemkönyvekből sem ismerhette meg az igazságot. Felnőtt fejjel kellett szembesülnie azzal, hogy hetven éve magyarok voltak a holokauszt áldozatai, de magyarok voltak az elkövetők is.
Az iskola bejárati aulájában elhelyezett emléktáblán az iskola hat meggyilkolt zsidó diákja és Fried Ármin egykori gimnáziumi tanár neve olvasható.