Ennél korruptabb kormányzata nem volt az országnak

Forrás: mno.hu

Holnapután este hét órakor véget ér a magyar politikatörténet legkorruptabb évtizede. Véget ér a gyalázatos nyolc év, ami úgy fog bevonulni a magyar történelembe, hogy ennél korruptabb kormányzata nem volt az országnak emberemlékezet óta – nyilatkozta a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, a Fidesz jogi igazgatója, volt igazságügy-miniszter. Az elszámoltatás az igazságszolgáltatás dolga, csak az ügyeknek oda is kell kerülniük. Ehhez pedig a felelős magyar kormánynak meg kell tennie azokat a lépéseket, amelyeket eddig nem tettek meg – utalt a Fidesz–KDNP egyik választási ígéretének, az elszámoltatásnak a megvalósítására Balsai István fideszes politikus. A már bejelentett „tíz plusz egy” ügyön túl, amelyek egy részében már folyik is a nyomozás, sokkal több ügy is kerülhet a nyomozó hatóságok elé Balsai szerint, ha megalakul a Fidesz–KDNP-kormányzat. Balsai kijelentette: nyilván lesz egy külön kormányhivatal, amely a tényfeltárást folytatja majd, és a gyanús ügyeket az igazságszolgáltatás elé viszi.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!