ENSZ-felhatalmazással indulhat hadművelet az IÁ ellen

kdnp.hu
orrás: MTI

A párizsi merényletek nyomán ENSZ-felhatalmazással indulhat hadművelet az Iszlám Állam (IÁ) ellen – jelentette ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi jogásza az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Tóth Norbert emlékeztetett arra: Francois Hollande francia elnök már jelezte, hogy felhatalmazást fog kérni egy hadművelet megindítására az ENSZ Biztonsági Tanácsától, és vélhetően egyik állandó tag sem fogja megvétózni a javaslatot. Hangsúlyozta: ebben a helyzetben francia vezetéssel nemzetközi hadművelet kezdődhet Irak és Szíria területén. Ez nem feltétlenül jelenti a térségen kívüli szárazföldi csapatok bevetését is. Valószínűsítette, hogy a környéken most is harcoló szárazföldi csapatok bevonásával próbálják legyőzni az Iszlám Államot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!