Érdekesen számolnak a németek

Forrás. MTI

A hét végén nagyjából 20 ezer Magyarországról indult menedékkérő érkezett Münchenbe, hétfőn pedig több mint 10 ezren érkezhetnek a felső-bajorországi közigazgatási régió vezetője szerint.

Christoph Hillenbrand az ARD német országos közszolgálati televízió hírportálján megjelent összeállítás szerint elmondta, hogy a nap folyamán „11 ezren, vagy még többen” érkezhetnek. Pontosabb becslést később lehet adni.

„A helyzet nagyon feszült” – mondta.

A felső-bajorországi közigazgatási régió vezetésének (Regierung von Oberbayern) szóvivője, Simone Hilgers azt mondta, hogy a hatóságok közelednek teljesítőképességük határához, „méghozzá nagyon jelentősen”. Hozzátette, hogy az önkéntesek is panaszkodnak a növekvő terhelésre.

A müncheni rendőrség a Twitter közösségi portálon közölte, hogy „sürgősen” további önkéntesekre van szükség a főpályaudvaron.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!