Érdemi egyeztetést követel a LIGA

Forrás: MRT, vg.hu

Kifogásolja a LIGA, hogy véleményük szerint a kormány továbbra sem egyeztet a szociális partnerekkel a tervezett adóváltoztatásokról

Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) most pénteki plenáris ülésén ugyan napirendre kerülnek a 2010. évi adómódosítási javaslatok, a konkrétumokat és részleteket tartalmazó dokumentumok azonban nem, vagy csak jelzésértékkel érkeztek meg – olvasható a LIGA közleményében.

Hozzáteszik, hogy az adótörvények módosításáról szóló anyagokat szerda délelőtt küldte meg a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, de levelükben jelezték, hogy az nem végleges, hiszen a kormány még szerdán és csütörtökön is tárgyalja azokat. A végleges anyagot így csak szóban terjesztik majd pénteken délelőtt a szociális partnerek elé.

A LIGA felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány ismét „pusztán a látszatra ad”, és „bábszínházzá degradálja” az OÉT-et azzal, hogy két nappal az érdemi egyeztetés előtt megküld egy olyan anyagot, amely „nem tükrözi a kormány álláspontját”.

A LIGA Szakszervezetek ismét felszólítja a kormányt, hogy kezdje meg az érdemi egyeztetést a szociális partnerekkel, a munkavállalókkal, a társadalommal.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!