Eredmény nélkül ért véget a német koalíciós pártok vezetőinek egyeztetése

Forrás: MTI

Konkrét eredmény nélkül ért véget a német koalíciós pártok vezetőinek berlini egyeztetése a szövetségi kormány menekültpolitikájáról, a találkozón abban állapodtak meg, hogy csütörtökön folytatják a tárgyalást. Angela Merkel kancellár, a konzervatív CDU elnöke, Horst Seehofer bajor kormányfő, a testvérpárt CSU elnöke és Sigmar Gabriel alkancellár, a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke csütörtökön a tartományi miniszterelnökök és a szövetségi kormány közös értekezlete előtt folytatja majd az egyeztetést.

Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatása szerint a felek számos ügyben egyetértenek, de van még néhány tisztázandó, illetve nyitott kérdés. Ezek közé tartozik a tranzitzónák ügye, amelyről csütörtökig szakértői szinten tovább egyeztetnek– áll a közleményben.    

Sigmar Gabriel nagyjából két órai tárgyalás után távozott a kancellári hivatalból. Angela Merkel és Horst Seehofer folytatja a megbeszélést, és csatlakozott hozzájuk a CDU/CSU pártszövetség parlamenti (Bundestag-) képviselőcsoportjának két vezetője, a CDU részéről Volker Kauder frakcióvezető és Gerda Hasselfeldt, a CSU-s képviselők csoportjának vezetője, akik Merkel és Seehofer szombat esti tárgyalásán is részt vettek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!